Van úgy néha, hogy árnyékban járok
s egy-két naptól semmit se várok,
van úgy néha.
Van úgy néha, hogy könnyeket ejtek
s ilyenkor csak úgy elfelejtek
egy ünneptelen napot.
Van úgy néha, hogy könny nélkül sírok
s egy kis bús levelet megírok,
Tenéked... - messze.
Van úgy néha, hogy kacagni tudnék
s mint kis gyermek - nevetve futnék
színes álompillangók után.
És mégis mindig valami éget:
Halálosan szeretlek Téged,
mindig... örökké!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
