Amikor rád gondolok, melegség járja át a szívemet,
Egy különös érzés kerít hatalmába, ha kiejtem a nevedet.
Velem vagy mindig, minden percben, órában,
Létező és létezhetetlen formában.
Ha becsukom a szemem téged látlak,
A csillogó szemeidet, csókra éhes szádat.
Úgy szeretnék veled lenni, mindig s mindenhol,
A kezedet fogni és sétálni valahol.
Annyira szeretnélek karomba zárni téged,
S azt, hogy szeretlek, elmondani néked.
Elmondani, hogy mennyire imádlak,
Hogy nélküled elveszett ember vagyok e világban.
Mert te vagy nékam az, ki az élethez kedvet ad,
Kivet leküzdhetnék minden gondot bajt,
Akivel a legboldogabb ember lehetnék a földön,
Akiért ha kell, az életemet adnám rögtön.
Olyan vagy te nékem, mint virágnak a napsugár,
Ami ha nem kap elég fényt, el is pusztulhat akár,
Te vagy nékam a reménység a reménytelenben,
Akit szeretni fogok egész életemben.
