"..Midőn kezed érinti fáradt arcomat, mint lágy esti fuvallat tavaszi rét fölött; Perzseli bőrömet - hallgatom hangodat, mely kedvesebb mind.. mind a hangok között. Midőn szemed szédítő mélységébe révedek, mint tiszta tó tükre mutatja gyötört életem; Belém mar fájón - szórd még megkopott lényemre fényedet, míg magam látom bennük, csak addig létezem. Midőn imádott tested megremeg testemen, mely forró, mely lángol, kíván nagyon; Játssz még értőn gyönyörű hangokat lelkemen, gyötörj ha kell, vagy szeress, ha mersz.. én hagyom. Midőn viharok dúlnak, csaták e fájó szívben, bármit szól a szád, jót-rosszat.. hazudj nekem; Követlek míg Te úgy kívánod, követlek híven, ha már nem is én vagyok.. Te tetted ezt velem. Midőn éjente messze jársz az álmok tengerén, én őrizlek, megérintem lágyan arcod nyugodt vonásait; Míg én hallgatom éjjel a lélegzésed-nem félek, szívem szerelme nő.. növekszik, átölel mindig.. ..s most megint.."
